RECEPTEK

Barackos bundás csirkemell
Barackos rétesbatyu
Barackos-almás lepény
Barackos-túrós lepény
Citromos őszibarackbefőtt
Egzotikus nektarinsaláta
Fehérborban posírozott őszibarack
Forró őszibarack
Fűszeres őszibarack brulée
Fűszeres-barackos jérce
Grillezett kalács nektarinnal
Hideg őszibarackleves
Joghurtos őszibarackflip
Karamellizált baracklegyező vörösboros aszalt szilvával
Mákos-őszibarackos kiflirakottas
Mandulamagos sütemény
Nektarin-málna  lekvár
Őszibarack amorettóval
Őszibarack citromfagylalttal
Őszibarack karamellben
Őszibarack parfé
Őszibarackfagylalt brandyvel
Őszibarackkal töltött karaj
Őszibarackleves

 

 

Barackos bundás csirkemell
Hozzávalók
60 dkg csirkemellfilé, 1 csapott kiskanál só, 1 csapott mokkáskanál őrölt bors, 12-15 dkg reszelt sajt, 2 keményebb őszibarack (lehet nektarin is), 10 dkg liszt, 3 tojás, 12-15 dkg zsemlemorzsa, a sütéshez: bő olaj
      A csirkemellet négy egyforma szeletre vágjuk, ezeket egyenként kissé kiverjük, szélüket bevagdossuk. Mindkét oldalukat megsózzuk, megborsozzuk, egymás mellé fektetjük őket. A reszelt sajttal egyenletesen behintjük. A barackokat meghámozzuk, elfelezve kimagvaljuk, majd cikkekre vágjuk és a sajtra fektetjük (egy szelet húsra fél barack kerül). Ügyesen összehajtjuk (sok a töltelék benne, tehát göngyölni nem lehet) és fogvájóval rögzítjük. Ezután lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába forgatva bundázzuk. Bő, közepesen forró olajban kb. 8 perc alatt aranybarnára sütjük. Papírszalvétára szedve lecsöpögtetjük. Fölszeletelve, petrezselymes rizzsel kínáljuk.
Elkészítési idő: 40 perc.
Egy adag: 614 kcal / 2567 kJ.
Italajánlat: száraz fehérbor Egri tramini barrique '97.
Jótanács: Csirkemell helyett pulykamellel, őszibarack helyett sárgabarackkal vagy nektarinnal is készíthetjük.
Recept: HU-HA.

-Fel-

Barackos rétesbatyu

Hozzávalók: 4 dkg hámozott pisztácia (natur, sózatlan), 10 dkg marcipánmassza, 1 kiskanál porcukor, 2 ek. őszibaracklikőr, 5 dkg Rama margarin, 4 nagyobb őszibarack, 1 csomag réteslap (4 lap)

A pisztáciát durvára morzsoljuk-törjük. A marcipánmasszát a porcukorral, a pisztácia harmadával és a likőrrel összekeverjük. A vajat megolvasztjuk. A barackokat megmossuk, meghámozzuk és kimagozzuk. Ha kell, egy fél percre forró vízbe dobjuk, hogy a héja könnyebben lejöjjön. A marcipános keveréket a barackokba a magok helyére töltjük, és 2-2 felet összefordítunk.
Egy réteslapot kiterítünk, az olvasztott margarinnal megkenjük, a következőt ráfektetjük, újra megvajazzuk, majd a harmadikkal is ugyanígy járunk el. Az utolsót is rátesszük, és a lapokat együtt 4 négyzetre vágjuk. A négyzetek közepére 1-1 barackot ültetünk, és a tésztát a gyümölcs fölött összecsippentve csinos batyukat formálunk. Alufólia csíkokkal rögzítjük a „szájukat”, majd sütőlapra rakosgatjuk, és a maradék vajjal megkenegetjük. Előmelegített sütőbe tolva szép aranysárgára sütjük. A maradék pisztáciával megszórva, vaníliamártással kínáljuk.

Elkészítési idő: 50 perc
Egy batyu: 2587 kJ (617 kcal)
Italajánlatunk: édes fehérbor (Tokaji sárgamuskotály ’99)
Forrás: Konyhamagazin 2003. 9.szám

-Fel-

Barackos-almás lepény

Egyszerű, de finom gyümölcsös sütemény, amely melegen és hidegen egyaránt ellenállhatatlan – vendégei imádni fogják.

Hozzávalók 8 személyre: 40 dkg őszibarackbefőtt (-konzerv) leszűrve és szeletekre vágva, 2 piros alma kimagozva és felszeletelve, 4 ek. eperdzsem felolvasztva és átszűrve, 10 dkg vaj + a tepsi kikenéséhez, 25 dkg liszt + a tepsi beszórásához, 5 dkg porcukor, 2 tojássárgája, 2 kk. daracukor, 3 dkg blansírozott, szeletelt mandula

A sütőt előmelegítjük 180 oC-ra. Vajjal megkenünk és liszttel megszórunk egy kb. 23x33 cm-es tepsit. A vajat elmorzsoljuk a liszttel, összekeverjük a cukorral, beletesszük a tojássárgákat és 2 ek. vizet, majd tésztává gyúrjuk, lefedjük és egy időre a hűtőbe tesszük.
Belisztezett deszkán kb. 6 mm vastagra nyújtjuk a tésztát. Belehelyezzük a tepsibe és a kilógó részeket gondosan levágjuk, villával alaposan megszúrkáljuk. 20 percig sütjük, majd hagyjuk kihűlni.
A barack- és almaszeleteket sorokba rendezzük a tésztán. Az 1 ek. vízzel összekevert dzsemmel megkenjük a gyümölcsöket, tetejét megszórjuk daracukorral és mandulával, majd aranybarnára sütjük.
A sütőből kivéve rögtön felkockázzuk és tetszés szerint, hidegen vagy melegen kínáljuk.

A sütemény tésztáját jó előre elkészíthetjük. A fagyasztóban akár 3 hónapig is eláll.

Előkészítési idő: 25 perc + hűtési idő
Sütési idő: 45 perc

Forrás: Főzzünk magabiztosan (Partymenü)

-Fel-

Barackos-túrós lepény

Hozzávalók kb. 20 szelethez:
A tésztához:
20 dkg liszt
12 dkg margarin
8 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
1 tojás sárgája
fél csomag sütőpor
2 evőkanál tej
A töltelékhez:
1 kg őszibarack
3 tojás
75 dkg túró
20 dkg porcukor
2 evőkanál zsemlemorzsa
1 citrom reszelt héja

Előkészítés: A tésztához a lisztet összemorzsoljuk a margarinnal, majd a többi hozzávalóval összegyúrjuk, cipót formálunk belőle, alufóliába csomagoljuk, és kb. 1 óra hosszára a hűtőbe tesszük. Az őszibarackot meghámozzuk, kimagozzuk, és szeletekre vágjuk. A tojásokat kettéválasztjuk.

Elkészítés: A töltelékhez a túrót áttörjük, hozzáadjuk a porcukrot, a tojássárgát, a zsemlemorzsát, a reszelt citromhéjat, és jól összekeverjük. A tojásfehérjéből kemény habot verünk, és lazán a túrós keverékbe forgatjuk. A sütőt 200 Celsius-fokra (gázsütő 3. fokozat) előmelegítjük. Közepes nagyságú tepsit kikenünk vajjal. A tésztát kinyújtjuk, beletesszük a tepsibe úgy, hogy pereme is legyen. Rákenjük a túrótölteléket, és a tetejét kirakjuk az őszibarackkal. A sütőben 5 percig sütjük 200 fokon, majd 180 fokra (gázsütő 2. fokozat) lekapcsolunk, és kb. 35 perc alatt készre sütjük a lepényt. Kihűtjük, kockákra vágjuk, és vaníliás cukorral meghintve tálaljuk.

Munka: kb. 30 perc
Fogyasztható: kb. 2 óra 30 perc múlva
1 szelet: 265 kcal

-Fel-

Citromos őszibarackbefőtt
Hozzávalók
50 dkg kristálycukor, 1 g citromsav, 1 citrom, 2 kg magvaváló őszibarack, 3-4 szem ánizs, 2 darabka fahéj
      A cukorból 1 liter vízzel szirupot főzünk. A citromsavat belekeverjük és hűlni hagyjuk. A citromot vékonyan meghámozzuk, az őszibarackokat elfelezzük, kimagozzuk, héjukat lehúzzuk. Azonnal üvegekbe rakjuk, és melléjük 1-1 szem ánizst, egy darabka fahéjat meg 2-3 centi citromhéjat dobunk, majd a szirupot rászűrjük. Ha a szirup a gyümölcsöt teljesen ellepte, az üveget csavaros tetővel lezárjuk. Vízfürdőbe állítva a gyöngyöző forrástól számítva 30 percig gőzöljük, majd ebben hagyjuk kihűlni. 6 hónapig biztonsággal eltartható.
Elkészítési idő: 1 óra 15 perc.

-Fel-

Egzotikus nektarinsaláta

Hozzávalók: 6-7 ek majonéz, 3 kiskanál citromlé, egy-egy késhegynyi só és őrölt bors, fél kiskanál currypor, 1 kiskanál cukor, 1 csomag (25 dkg) friss szójababcsíra, 3 nektarin, 10 dkg fagyasztott vagy konzerv rákhús

A majonézt a citromlével, a sóval, a borssal, a curryporral meg a cukorral kellemesen pikánsra ízesítjük. A szójababcsírát megmossuk, jól lecsöpögtetjük, esetleg néhány vágással fölaprítjuk. A nektarinokat félbevágva kimagozzuk, húsukat cikkekre vágjuk. A rákot szobahőmérsékleten fölengedjük, lecsöpögtetjük, a nektarinnal meg a babcsírával a fűszeres majonézbe keverjük.

Elkészítési idő: 15 perc
Egy adag: 1288 kJ / 308 kcal
Forrás: Hargitai György: Gyümölcsös ételek

-Fel-

Fehérborban posírozott őszibarack
Hozzávalók:
8 őszibarack, 17,5 dkg kristálycukor, egy csipet őrölt fahéj, 5 dl fehérbor, 8 friss mentalevél.

Az őszibarackokat egy percre merítse forrásban lévő vízbe, majd tegye hideg vízbe és egy ezüst vagy rozsdamentes acél késsel húzza le a bőrüket. Az elszíneződés megakadályozása érdekében hagyja azokat hideg vízben. Tegye az összes barackot a fazékba. Adja hozzá a cukrot, a fahéjat és a fehérbort. Zárja le a fedőt és melegítse, amíg a teljes nyomás kialakul. Főzze 3 percig, majd lassan engedje ki a gőzt. Azonnal vegye ki a barackokat és helyezze őket gyümölcsöstálra. és öntse rájuk a boros szirupot. Szórja meg apróra vágott mentával vagy díszítsen minden barackot egész mentalevelekkel. Hűtse le a hűtőszekrényben és tálalja nagyon hidegen. 4 személy számára elegendő.
Előkészítési idő: 15 perc
Főzési idő : 3 perc

-Fel-

Forró őszibarackok
Hozzávalók:
1 doboz felezett őszibarack konzerv (fejenként 2-2 fél barack), 10 dkg mascarpone sajt (minden barackba 1-1 teáskanál), gyömbér vagy fahéj, porcukor, olívaolaj

Elkészítés:
A konzervet kibontjuk, a barackokat leszűrjük, és hagyjuk lecsöpögni. A száraz, felezett barackokat tálba tesszük, és kevés olívaolajat csurgatunk rájuk, úgy, hogy épp csak olajosak legyenek. Ha előételnek készítjük, kevés gyömbérporral szórjuk meg, ha édességnek szánjuk, egy marék porcukrot és őrölt fahéjat hintünk rájuk. A barackokat az ízesítőkkel óvatosan átforgatjuk, és sütésig állni hagyjuk. A sütést a vendégekkel együtt, asztali grillkészüléknél is élvezhetjük. Bekapcsoljuk a készüléket, majd a sütőlapot megkenjük olívaolajjal. Amikor felforrósodott, rárakjuk a barackokat, üregükkel lefelé. Amikor pirulni kezdenek, megforgatjuk, és mindegyik barack üregébe rakunk egy púpozott teáskanálnyi mascarpone sajtot. Addig hagyjuk sülni a barackokat, amíg a sajt is átforrósodik. Aztán kettőt-kettőt egy kis tányérra teszünk, és citromfűvel díszítve tálaljuk.

Jó tanács: Az édes barackok mellé tálaláskor még egy-egy gombóc vaníliafagylaltot is adhatunk.

-Fel-

Fűszeres őszibarack brulée

Friss gyümölcsből készítve ellenállhatatlan desszert. A fűszeres, karamellizált cukor alatt hideg, krémes joghurt és likőrbe áztatott őszibarack – mennyei élmény.

Hozzávalók 4 személyre: 4 nagy, érett őszibarack, 3 ek. őszibaracklikőr, 1 kk. fahéj, 25 dkg natúr joghurt, 5 dkg nyerscukor, 1 kk. édes süteménybe való fűszerkeverék

Tegyük a barackokat néhány másodpercre forró vízbe, hogy könnyen lehúzhassuk a héjukat. Felezzük el, magozzuk ki, majd vágjuk gerezdekre. Helyezzük a barackokat egy tűzálló tálba. Öntsük rá a likőrt. Adjuk hozzá a fahéjat és jól keverjük össze. Kenjük a joghurtot a barackra és tegyük a fagyasztóba 1 órára. Keverjük el a cukrot a fűszerrel. Szórjuk a joghurt tetejére, hogy mindenhova jusson. Toljuk a tálat a forró grillsütőbe 3-4 percre, amíg a cukor meg nem olvad és buborékos nem lesz. Hagyjuk kihűlni, amíg a teteje meg nem dermed.

Figyelem! A barack hamar elszíneződik, ezért áztassuk. És fedjük be a joghurttal, amilyen gyorsan csak lehet.

Előkészítési idő: 10 perc + hűtés
Sütési idő: 3-4 perc

Forrás: Főzzünk magabiztosan (Egyszerű menü)

-Fel-

Fűszeres-barackos jérce

Az édes, lédús őszibarack és az egészben sütött, zamatos jérce csakugyan felejthetetlenkombinációja az édes és a fűszeres ízeknek.

Hozzávalók 4 személyre: 2 citrom és 2 narancs reszelt héja, ½ citrom leve, 1 kisebb fej hagyma megtisztítva és felaprítva, 1 gerezd fokhagyma összezúzva, 10 dkg puha vaj, 1 ek. currypor, 4 ek. narancslésűrítmény, só, őrölt bors, 4 jérce, 2.5 dkg vaj, 2 nagyobb felezett őszibarack mag nélkül

Melegítsük elő a sütőt 230 oC-ra. A citrom és a narancs héját öntsük fel a citromlével, majd keverjük hozzá a hagymát, a fokhagymát, a vajat, a curryt és a narancslésűrítményt. Alaposan sózzuk, borsozzuk és miután simára kevertük, behűtjük.
A jércéket dörzsöljük át kívül-belül, az ujjunkkal lazítsuk fel a mellrész feletti bőrt és kenjünk alá 2 ek. narancsos vajat. A maradék krémet simítsuk a jércék hátára. 2 ek-nyi mennyiséget tegyünk félre a barackokhoz. Miután a combjait összekötöztük, helyezzük tepsire állított rácsra.
Vegyük le a sütő hőmérsékletét 200 oC-ra és toljuk be a jércéket. Sűrű kenegetés közben süssük, míg a szaftja áttetsző nem lesz (kb. 45 perc).
A barackok magházát töltsük fel a maradék krémmel és a sütés vége előtt 15 perccel rendezzük a jércék köré.
A sütőből kivett jércék combját oldjuk ki, és a barackokkal szervírozzuk. A szaftot locsoljuk a húsra.

Hirtelen sült cukkinivel vagy más idényzöldséggel is tálalhatjuk.

Előkészítési idő: 20 perc
Sütési idő: 45 perc

Forrás: Főzzünk magabiztosan (Főétel: Szárnyas és vad)

-Fel-

Grillezett kalács nektarinnal

A Fakanál receptje

Nemcsak húsokat süthetünk parázson, és nemcsak a zöldségek kapnak különleges ízeket a szabadtéri sütéstől. Édességek, desszertek is készülhetnek a „rácson", vagy akár nyársra húzva is. Júliusi számunkban ezekből is mutatunk önöknek jó néhányat.

Hozzávalók:

• 1 kalács,
• 4 dkg Rama margarin,
• 1 kávéskanál őrölt fahéj,
• 3 evőkanál cukor,
• 4 szelet kalács (1 cm vastagra vágva),
• 2 érett nektarin.
A Rama margarint a fahéjjal és 1 evőkanál cukorral habosra keverjük, ezzel a kalácsszeleteket mindkét oldalunkon megkenjük. A nektarinokat megmossuk, kettévágjuk, magjaikat kiszedjük, és minden darabot kettévágunk. A szeleteket a maradék cukorral megszórjuk, és a kalácsszeletekkel együtt oldalanként 2-3 percig grillezzük. A szeleteket tányérokra tesszük, a nektarindarabokat a tetejükre rendezzük, és rögtön kínáljuk.

Tipp:

Különlegesen finom lesz, ha tejszínhabot nyomunk a szeletek tetejére, vagy 1-1 gombóc vaníliaízű fagylaltot teszünk rá.

Fortély:

Nem törik el a kalács szeleteléskor, ha szikkadt darabokkal készítjük.

Kösszen elkészíthető.
Előkészítés: 10 perc
Sütés: 6 perc
Olcsó

-Fel-

Hideg őszibarackleves

Hozzávalók : 50 dkg őszibarack, 4 dkg cukor, csipetnyi só, 1 kis darab fahéj, néhány szegfűszeg, fél citrom leve, 1 tojássárgája, 6 dl tej

Az őszibarackot meghámozzuk, kimagozzuk,, és vékony szeletekre vágjuk. Utána annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, a cukor felével meg az ízesítőkkel néhány percig főzzük. (Jó, ha a fahéjat meg a szegfűszeget teatojásba zárva vagy batisztzacskóba kötve tesszük bele, mert a végén könnyebb kiszedni.) A tojássárgáját a maradék cukorral habosra keverjük, a tejjel fölengedjük, és az őszibarackhoz keverve éppen csak felforraljuk. Ekkor a fahéjat meg a szegfűszeget kiszedjük és a levest alaposan behűtve kínáljuk. Sárgabarackból vagy nektarinból ugyanígy készíthetjük.

Elkészítési idő: 25 perc + hűtés
Egy adag: 757 kJ (181 kcal)
Italajánlat: Aperitifként száraz pezsgő, pl. Hungária extra dry

Forrás: A Magyar konyha legjobb receptjei

-Fel-

Joghurtos őszibarackflip

Hozzávalók: 40 dkg érett őszibarack, 4 ek. porcukor, fél citrom leve, 4 dl joghurt (lehet őszibarackos is), 0,4 dl őszibaracklikőr, 1,5 dl száraz fehérbor

Négy hosszúkás poharat behűtünk. Az őszibarackot fél percre forrásban lévő vízbe rakjuk, utána leszűrjük, meghámozzuk és a szemeket félbevágva kimagozzuk. Behűtjük, majd a porcukorral, a citromlével, a joghurttal a likőrrel meg a borral turmixoljuk. Poharakba töltve, jó hidegen tálaljuk.

Elkészítési idő: 10 perc + hűtés
Egy adag: 816 kJ / 195 kcal
Forrás: Hargitai György: Gyümölcsös ételek

-Fel-

Karamellizált baracklegyező vörösboros aszalt szilvával

Hozzávalók: 20 dkg magozott aszalt szilva, kb. 3 dl száraz vörösbor, 6 db lecsöpögtetett őszibarackbefőtt-konzerv, 6 dkg vaj, 10 dkg méz

A kimagozott aszalt szilvát beletesszük egy kislábosba, ráöntünk annyi vörösbort, amennyi ellepi, és kis lángon addig főzzük, amíg a szilvaszemek felpuhulnak.(Tipp: A vörösboros szilva egy-két nappal korábban is elkészíthető. Felhasználásig tartsuk hűtőben!)
A lecsepegtetett őszibarackokat legyező formájúra vágjuk, majd egy közepes méretű serpenyőben felolvasztjuk a vajat. Ehhez hozzácsurgatjuk a mézet, és addig keverjük, amíg mélyarany színűvé válik. Végül a mézes karamellbe beletesszük a legyezőre vágott barackokat, és mindkét oldalukon gyorsan átmelegítjük őket.
Tálaláskor kiteszünk a tányérokra egy-egy barackot, és köréjük rakunk néhány szem lecsepegtetett, vörösboros aszalt szilvát. 6 adag lesz belőle.

Forrás: Nők Lapja 2003.51-52.szám – Stahl Judit

-Fel-


Mákos-őszibarackos kiflirakottas

Hozzávalók 4 személyre: 8 vajas (sima) kifli, 7.5 dl tej, 1 citrom héja, 1 vaniliarúd, 4 tojás, 40 dkg kristálycukor, 1 kis doboz őszibarackbefőtt, 30 g vaj \ margarin, 150 g darált mák, 50-50 g porcukor

A kifliket ujjnyi vastagon felkarikázzuk, majd mély tálba szórjuk. A tejet felforraljuk 2-3 ujjnyi citromhéjjal, a felhabosított vaniliarúddal és a belőle kikapart péppel. A tojásokat kettéválasztjuk, sárgájukat habosra keverjük a kristálycukorral, majd apránként hozzászűrjük a tejet, felforrósítjuk, és a kiflire öntjük.
Az őszibarackot leszűrjük, felkockázzuk. Vajjal \ margarinnal kikenünk egy csinos sütőtálat. A mákot összekeverjük 50 g porcukorral és a citrom maradék, reszelt héjával, felét a tálba szórjuk. Rásimítjuk a krémesre puhult kifli felét, megszórjuk a maradék mákkal és az őszibarackkal, majd betakarjuk a maradék kiflivel, és a tetejére kenjük-tördeljük a maradék vajat \ margarint. 200 oC-ra előmelegített sütőben 30 percig, aranyropogósra sütjük.
A tojásfehérjéket előbb egy csipet sóval, aztán az apránként hozzáadott 50 g porcukorral kemény-fényes habbá verjük. A kiflirakottas tetejére simítjuk-kócosítjuk, és további 10 percre visszatesszük a sütőbe, hogy kissé megpiruljon. Langymelegen tálaljuk, de hidegen is pompás (ha kihűlt, szabályos kockákra vágható!) Felforrósított gyümölcsdzsemet vagy almakompótot kínálhatunk hozzá.

Elkészítési idő: 1 és fél óra
1 adag: 685 kcal \ 2863 kJ

Forrás: Nők Lapja 2003. 50.szám

-Fel-

Mandulamagos sütemény

Hozzávalók: 1 csomag mélyhűtött leveles vajas tészta, 5 szép őszibarack, 2 dl tejföl, 20 dkg őrölt mandula, 10 dkg cukor, 1 kiskanál mandulaaroma, 10 szem hámozott mandula
a tészta nyújtásához: liszt, a tetejére: porcukor

A tésztát szobahőmérsékleten felengedjük, majd belisztezett deszkán fél centi vastagra (kb. 30x40 centis lappá) nyújtjuk, és sütőlapra fektetjük. A barackokat megmossuk és kimagozzuk. A tejfölt a mandulával, a porcukorral és az aromával összekeverjük, majd a barackokba a magok helyére 1-1 kanállal teszünk belőle. A mandulaszemeket a mandulás tejfölbe szúrjuk. A maradék keveréket a tésztára kenjük, majd a barackokat szépen elosztva a tésztára rakosgatjuk. Előmelegített sütőbe toljuk, és kb. 30 perc alatt szép aranyszínűre sütjük. Úgy szeleteljük, hogy minden darabra jusson 1-1 szem barack. Porcukorral meghintve kínáljuk.

Elkészítési idő: 40 perc – a tészta felengedése
Egy szelet: 1875 kJ (449 kcal)
Italajánlatunk: édes fehérbor (Tokaji hárslevelű 2000)
Forrás: Konyhamagazin 2003. 9.szám

-Fel-

Nektarin-málna lekvár

A Fakanál receptje
A háziasszonyok többsége a hagyományos, egyféle lekvárokat készíti legszívesebben: meggydzsemet, szamóca-, barack-, málna- és szilvalekvárt. De miért ne kísérletezhetnénk új ízekkel, miért ne keverhetnénk a jól összeillő gyümölcsöket: például a nektarint málnával.

Hozzávalók:
• 2 kg nektarin
• 1,5 kg kristálycukor
• 2 citrom leve
• 20-20 dkg málna és porcukor
• 1,5 dl víz


A nektarinokat megmossuk, meghámozzuk, és kimagozzuk. A gyümölcshúst lemérjük, minden kilóra 75 dkg cukrot számolunk. A nektarint, a cukrot és a citromlevet a főzőedénybe öntjük. Összekeverjük, gézzel lefedjük, és 24 órára hűtőbe tesszük. Másnap a málnát a cukorral és a vízzel turmixoljuk, majd szitán áttörjük, hogy mag nélküli levet kapjunk. A nektarint megkeverjük, kislángon felforraljuk, a keletkező habot leszedjük. 10 percig forraljuk, majd hozzáadjuk a málnaszirupot, és még 10 percig főzzük. A lekvárt üvegekbe töltjük, és rögtön lezárjuk.

-Fel-

Őszibarack amorettóval

Hozzávalók 6 személyre: 6 érett, kemény, egyforma méretű őszibarack, a mártáshoz: 10 dkg aszalt sárgabarack, kristálycukor ízlés szerint, ½ citrom leve, a töltelékhez: 10 dkg zsíros krémsajt, 2.5 dkg kristálycukor, 1.5 dl tejszín, 2 ek. amoretto likőr, 1 citrom reszelt héja, 4 dkg durvára vágott, világosbarnára pirított mandula, 4 dkg összetört babapiskóta

Az őszibarackot tegyük tálba és öntsünk rá forrásban lévő vizet, hogy ellepje. Hagyjuk benne 30 másodpercig, majd szedjük át egy másik tál hideg vízbe. Hámozzuk meg, vágjuk félbe, magozzuk ki és fedjük le. Felhasználásig a hűtőszekrényben tároljuk.
A mártáshoz 4.5 dl vízben, mérsékelt lángon főzzük puhára a sárgabarackot. A gyümölcsöt a főzőlével együtt turmixoljuk péppé. Ízlés szerint adjunk hozzá cukrot és citromlevet. Ha sűrű, tegyünk hozzá levet és tálalásig tegyük hűtőszekrénybe.
Keverjük össze a krémsajtot és a kristálycukrot. Egy másik tálban verjük fel a tejszínhabot, az amorettolikőrt és a citromhéjat, majd 2.5 dkg mandulával és a keksszel együtt keverjük hozzá a krémsajthoz.
A mártást öntsük szét hat kistányérra. A mandulás tölteléket kanalazzuk az őszibarackokba, majd a töltött gyümölcsöt helyezzük a tányérokra. Hintsük meg mandulával.

Előkészítési idő: 15 perc + hűtés
Sütési idő: 15-20 perc

Forrás: Főzzünk magabiztosan (Különleges menü)

-Fel-

Őszibarack citromfagylalttal

Hozzávalók: 2 nagyobb őszibarack, 2 ek. citromlé, 2 kiskanál cukor, 8 gombóc citromfagylalt; a karamellhez: 4 ek. kristálycukor, 1 ek. citromlé; a tál kikenéséhez: vaj

A barackokat megmossuk, meghámozzuk és kimagozzuk. A citromlével meglocsoljuk, majd cukros vízben 1-2 percig pároljuk, lecsepegtetjük. A karamellhez a kristálycukrot megolvasztjuk, egy kissé megpirítjuk, a citromlével felengedjük, majd a vajjal kikent lapostányérra simítjuk. Amikor kihűlt, a tányérról lepattintjuk, és apróra törjük. Minden tányérra 1-1 fél őszibarackot és 2-2 gombóc fagylaltot teszünk. Az összetört karamellel megszórva kínáljuk.

Elkészítési idő: 25 perc
Egy adag: 995 kJ (238 kcal)
Italajánlatunk: félédes pezsgő
Forrás: Konyhamagazin 2003. 9.szám

-Fel-

Őszibarack karamellben

Csodálatos látvány és mennyei íz! Pazar őszibarackdesszert friss fügeszósszal. Hihetetlen, de gyerekjáték az elkészítése..

Hozzávalók 6 személyre: 6 nagy, érett őszibarack, 9 dkg kristálycukor, 3 ek. Armagnac, 6 nagy, érett füge, fél kk. rózsavíz, a díszítéshez: 5 dkg tisztított, sózatlan pisztácia, friss mentalevél

Tegyük az őszibarackokat egy nagy tálba, és öntsünk hozzá forró vizet. Hagyjuk így néhány percig, majd öblítsük le hideg vízzel, és éles késsel óvatosan húzzuk le a héját.
Öntsünk 4.5 dl vizet egy lábasba, adjunk hozzá 3 ek. cukrot és az Armagnac-ot. Forraljuk fel, tegyük bele a barackokat, és kis lángon főzzük 5 percig. Szűrőkanállal vegyük ki egy tányérra. Tegyük a fügéket a főzőfolyadékba és főzzük 5 percig. Vegyük ki és egy tál fölött, szitán nyomjuk át a kanál hátával. Keverjük bele a rózsavizet. Osszuk el a fügeszószt 6 tányérban, a tányérok közepére pedig óvatosan állítsuk föl a barackokat. A maradék cukrot tegyük a főzőfolyadékba, és forraljuk fel. Erős lángon forraljuk 5 percig, vagy amíg a folyadék a felére nem csökken. Folytonosan keverve karamellizáljuk a cukrot, de ne égessük oda. Kanalazzuk a karamellt a barackokra, majd tálalás előtt díszítsük a pisztáciával és a mentalevelekkel.

Elkészítési idő: 5 perc + 20 perc főzés

Forrás: Főzzünk magabiztosan (Nemzetközi – Dél-Franciaország)

-Fel-

Őszibarack parfé

Elegáns desszert, bármely menü méltó koronája.

Hozzávalók 8 személyre: A parféhoz: 3 tojás, 4 tojássárgája, 1/8 l joghurt, 8 dkg kristálycukor, 30 dkg őszibarack, 0.3 l tejszín, a díszítéshez: ¼ liter tejföl, 2 őszibarack, 1 korty mentalikőr esetleg friss mentalevelek, továbbá: citromlé, vaníliás cukor, só

A friss őszibarackot megmossuk, leforrázzuk, hideg víz alá tartjuk és lehúzzuk a bőrét. Az őszibarackot félbevágjuk és kimagozzuk. A gyümölcshúst pépesítjük. A pépet elkeverjük némi citromlével és a joghurttal. A tejszínt krémesre keverjük és hűtőszekrénybe helyezzük.
A tojásokat vízgőz felett krémesre verjük, a cukorral, egy csipetnyi vaníliás cukorral és sóval. Ezalatt a lábast többször forgatjuk, hogy egyenletesen melegedjen fel a massza. Amikor a massza megduzzadt, a lábast levesszük a tűzről, hideg vízbe állítjuk és tovább verjük, míg ki nem hűl.
A tojás- és joghurtmasszát a tejszín 1/3-ával jól elkeverjük, majd óvatosan beleforgatjuk a maradék tejszínt. Egy parféformát vagy őzgerincet kibélelünk fóliával, beleöntjük a parfémasszát, elsimítjuk, fóliával betakarjuk és a mélyhűtőben lefagyasztjuk (fagyasztási idő min. 5 óra).
A díszítéshez felaprítjuk a mentaleveleket. A tejfölt habverővel elkeverjük, hozzáadjuk a mentát és a mentalikőrt, majd az egészet jól elkeverjük. Az őszibarackról leválasztjuk a bőrt, majd feldaraboljuk. A parfét kivesszük a mélyhűtőből és a parféformát a felső széléig röviden meleg vízbe állítjuk. A parfét kibuktatjuk, felszeleteljük, majd lehűtött tányérokon az öntettel és az őszibarackkal meghintve tálaljuk.

Elkészítési idő: kb. ¾ óra
Tápanyagtartalom adagonként: 350 kcal, 1745 kJ

Forrás: Kreatív konyha (Fagylaltok és italok)

-Fel-

Őszibarackfagylalt brandyvel

Ez a kellemes, hideg ínyencség kiváló befejezése bármilyen menüsornak. Az őszibarack héját nyugodtan rajta hagyhatjuk, csak gazdagítani fogja a desszert ízét és állagát.

Hozzávalók 4-6 személyre: 4 nagy, érett őszibarack, 1 ek. kristálycukor, 2 ek. baracklikőr, 1.5 dl tejszín, 1.5 dl natúr joghurt, a tálaláshoz: 1 dl baracklikőr, 2 nagy, érett őszibarack

Egy éles késsel vágjuk félbe az őszibarackokat. Dobjuk ki a magját és vágjuk negyedekbe. Tegyük az őszibarackot a cukorral és a brandyvel a turmixgépbe. Turmixoljuk össze. Verjük habbá a tejszínt egy nagy tálban. Öntsük bele a joghurtot. Fokozatosan adjuk a tejszínt és a joghurtot a barackpüréhez és jól keverjük össze. Öntsük a masszát egy lapos műanyag dobozba és tegyük a fagyasztóba. Fagyasztás közben vagy kétszer keverjük meg a fagylaltot, hogy ne keletkezzenek nagy jégkristályok benne. A fagyott széleket keverjük a lágy közép felé, ismét fagyasszuk. Ha már teljesen megfagyott, tegyünk gombócokat kistányérokra. Tegyük a gombócok mellé a friss őszibarackgerezdeket és locsoljuk meg a likőrrel.

Elkészítési idő: 20 perc + fagyasztás

Jó tanács: A fagylaltba ne tegyünk több alkoholt az előírtnál, mert megakadályozza, hogy rendesen megfagyjon a krém.

Forrás: Főzzünk magabiztosan (Nemzetközi – Dél-Itália)

-Fel-

Őszibarackkal töltött karaj

A sovány sertéskarajt csodálatosan kiegészíti a pikáns rizstöltelék. Tálaljuk édes barackszósszal, pirított burgonyával, sárgarépával és brokkolival.

Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet 2 cm vastag sertéskaraj, 2 szelet füstölt szalonna kockára vágva, 0.5 dkg dió, 5 dkg hosszú szemű rizs megmosva, csipetnyi kurkuma, 2 kk. finomra vágott petrezselyem, 1 kk. finomra vágott friss zsálya, csipetnyi fahéj, só, őrölt fekete bors, 2 őszibarack (nektarin), 2 egész tojás, 5 dkg vaj, 50 ml ananászlé, 5 dkg barna cukor, 1 kk. borecet, koriander a díszítéshez

Melegítsük elő a sütőt 190 oC-ra. Egy éles késsel vágjunk zsebet a karajszeletekre a zsíros felükön és tegyük félre. A szalonnát és a diót pirítsuk meg egy serpenyőben.
Főzzük meg a rizst a kurkumával bő vízben. Szűrjük le, és tegyük egy tálba a szalonnával, pirított dióval, petrezselyemmel, zsályával és a fahéjjal együtt, és ízesítsük. Vegyük ki az egyik barack magját, vágjuk össze a gyümölcs felét és tegyük a rizses keverékhez a felvert tojással együtt. Jól keverjük össze.
Kanalazzuk a tölteléket a hússzeletek zsebeibe, tűzzük le hústűvel. Melegítsünk meg 25 g vajat a serpenyőben, és süssük pirosra a húsokat mindkét oldalukon. Tegyük egy tepsibe. Tegyünk félre 2 ek. ananászlevet, a többit öntsük a húsra. Takarjuk le fóliával és pároljuk kb. 40 percig.
Tegyük a maradék vajat a serpenyőbe a barna cukorral és a félretett ananászlével együtt. Melegítsük, amíg a cukor el nem olvad. Tegyük bele a barackszeleteket és pároljuk, amíg a gyümölcs puha nem lesz, a lé pedig mázszerűvé nem válik. Adjunk hozzá egy kis szaftot, ecetet és keverjük szósszá. Öntsük a hús mellé és díszítsük korianderrel.

Előkészítési idő: 30 perc
Sütési idő: 1 óra

Forrás: Főzzünk magabiztosan (Főétel: Hús)

-Fel-

Őszibarackleves

Hozzávalók 4 személyre:
1 kg őszibarack
1 l őszibaracklé
2 dl tejszín
fél citrom leve
1-2 evőkanál cukor vagy édesítőszer (ízlés szerint)

Előkészítés: Az őszibarackokat leforrázzuk, héjukat lehúzzuk, húsukat összedaraboljuk.

Elkészítés: A barackokat a baracklével összeturmixoljuk. Hozzákeverjük a tejszínt, és lefedve legalább 1 órára betesszük a mélyhűtőbe. Tálalás előtt kevés citromlével, cukorral, de inkább édesítőszerrel ízesítjük, és tálaljuk.

Munka: kb. 30 perc
Fogyasztható: kb. 1 óra 30 perc múlva
1 adag: 365 kcal
Ez a recept a Kiskegyed Konyhájában jelent meg.

-Fel-

Őszibarackos gratin

Hozzávalók 4 személyre:
2 dl rostos őszibaracklé
kb.4 evőkanál cukor
50 dkg eper
4 nagyobb, érett őszibarack
2 evőkanál citromlé
2 evőkanál őszibarack- vagy mandulalikőr (pl. Amaretto)
1,5 dl tejszín
2 tojás
2 evőkanál vágott pisztácia/mandulaforgács

Előkészítés: Az őszibaracklét egy lábaskába öntjük, hozzáadjuk a cukrot, és szelíd tűzön a felére beforraljuk, hagyjuk kihűlni. Az epret megmossuk, kicsumázzuk. Az őszibarackokat megmossuk, meghámozzuk, kimagozzuk, vékony gerezdekre vágjuk, meglocsoljuk kevés citromlével, hogy meg ne barnuljanak. A sütőt előmelegítjük 220 fokra.
Elkészítés: Az őszibarackléhez adjuk a likőrt és a tejszínt, egyenként a tojásokat, simára keverjük. Az eperszemeket nagyságuktól függően egészben hagyjuk vagy félbe-, negyedbe vágjuk, és az őszibarackkal együtt 1 nagyobb (22-24 cm átmérőjű) vagy 4 kisebb, lapos tűzálló tálba tesszük. Megöntözzük a tojásos keverékkel, és a forró sütőben 15 percig sütjük. Közben a pisztáciát serpenyőbe szórjuk, zsiradék nélkül kissé megpirítjuk, azonnal lapostányérra csúsztatjuk (különben a forró serpenyőben tovább-túlpirul, könnyen megég, és keserű lesz!). Kivesszük a sütőből a tálat, megszórjuk a tetejét a pisztáciával, és melegen, de nem tűzforrón tálaljuk.

-Fel-

Őszibarackos kacsacomb

Hozzávalók 4 személyre: 4 kacsa- vagy libacomb (220-250 g\ db), só, bors, 1 ek. szárított majoránna, 2 fej hagyma, 8 gerezd fokhagyma, 1-1 dl félszáraz vörösbor, 150 g kimagozott, puha aszalt szilva, 1\2 ujjnyi fahéj, 1 narancs héja, 1\2 kk. őrölt gyömbér, 1 nagy doboz őszibarackbefőtt (8 felezett), 600 g burgonya, 2 szál petrezselyem

A combokat leöblítjük, bedörzsöljük sóval és majorránnával, majd sütőedénybe fektetjük. A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, felaprózzuk, és a combok közé szórjuk. Alájuk öntünk 1 dl bort, lefedjük, és 180 oC-os sütőben, meg-megforgatva puhára pároljuk.
1 dl bort felforralunk a fahéjjal, a lehántott narancshéjjal és a gyömbérrel, majd az aszalt szilvára öntjük, és 1 órát érleljük (ha kemény a szilva, 4-5 óra áztatási idő szükséges!). A barackot leszűrjük. A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk, felkarikázzuk.
A combokat tepsibe tesszük és ropogósra sütjük. A húslét zsírtalanítjuk, átszűrjük, majd 2 ek. pecsenyezsírban pirosra sütjük a burgonyát. A szilvát leszűrjük, 1-1 szemet a barackok üregébe ültetünk.
A burgonyát tálra terítjük, tetejére rendezzük a combokat, bevonjuk egy kevés pecsenyelével, és a barackkal körítjük. Petrezselyemmel, salátalevelekkel díszíthetjük. A maradék gyümölcsöt és a pecsenye sűrűjét külön kínáljuk hozzá.

Elkészítési idő: 2 óra
1 adag: 610 kcal \ 2548 kJ

Forrás: Nők Lapja 2003. 49.szám

-Fel-

Őszibarackos kacsamájsaláta

Hozzávalók: 1\2 fej saláta (vagy egy csokor pitypang), 40 dkg pecsenyekacsamáj, őrölt bors, 3 őszibarack, 2 ek. narancslé, 2 ek. balzsamecet (citromlével helyettesíthető), só, cukor, 5 ek. olívaolaj, 2 szál újhagyma, 2 ek. Rama margarin, egy kupica sherry vagy aszú

A salátát megmossuk, leszárogatjuk, és apróbb darabokra tépjük. A májat megtisztítjuk, leöblítjük, majd konyhai papírtörlővel a nedvességet leitatjuk róla. Ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, és a borssal meghintjük. A barackot is megmossuk, kimagozzuk, és csinos cikkekre szeljük. Ezután az öntethez a narancslevet az ecetbe öntjük, megsózzuk, megborsozzuk, csipetnyi cukorral édesítjük, majd az olívaolajjal összekeverjük. A karikákra vágott újhagymát a margarinon megfuttatjuk, majd kiszedjük és lecsepegtetjük. A májat a visszamaradt margarinban szeletenként átsütjük, a sherryt is rálocsoljuk, még egyet rottyantunk rajta, végül megsózzuk. A tányérokon a salátát, a májat, az őszibarackszeleteket és a hagymakarikákat szétosztjuk, végül az öntettel meglocsolva, friss bagett kíséretében kínáljuk ezt a kitűnő előételt.

Elkészítési idő: 35 perc
Egy adag: 1530 kJ (365 kcal)
Italajánlatunk: édes fehérbor (Tokaji aszú, 4 puttonyos ’98)
Forrás: Konyhamagazin 2003. 9.szám

-Fel-

Őszibarackos torony

ELKÉSZÍTÉS

A tésztát nedves törlőkendőn lapjaira szedjük, szétterítjük. Egy kés és egy tál segítségével 16 db 9 cm átmérőjű kört vágunk belőle. A margarint megolvasztjuk, és a körök mindkét oldalát meglocsoljuk. Kivajazott tepsibe rakjuk, és meleg sütőben aranyszínűre és ropogósra sütjük. Rácsra tesszük kihűlni. A mascarponét a pudinggal és a tejszínnel habosra keverjük. Az őszibarackokat meghámozzuk, húsukat kis kockákra vágjuk. 4 desszertestálkára 1-1 lapot teszünk. A mascarponés krémmel megkenjük, az őszibarackkockákkal megszórjuk, majd rátesszük a következő lapot. Ezt addig folytatjuk, amíg a hozzávalók elfogynak. (A tetejére tésztalap kerüljön!) Porcukorral megszórva, mentalevéllel és reszelt citromhéjjal díszítve tálaljuk.

-Fel-

Őszibarackos-ribizlis sütemény

Hozzávalók:
8 őszibarack
15 dkg ribizli
20 dkg cukor
2,5 dl tej
2 tojás
1,5 dkg keményítő
1,5 dkg liszt
3 dkg cukor
1 rúd vanília
kevés vaj

Elkészítése: Mossuk meg az őszibarackot, tegyük lábosba, öntsünk rá vizet, adjunk hozzá kevés cukrot. Forraljuk fel, majd hagyjuk kihűlni. Ezután húzzuk le a barack héját, végjuk negyedekbe, és tegyük kivajazott-kilisztezett tálba. A ribizlit pucoljuk meg, öblítsuk le, szórjuk a barackra.
Langyosítsuk meg a tejet, adjuk hozzá a vaníliarudat. Keverjük össze a tojásokat a cukorral, adjuk hozzá a keményítőt, a lisztet, végül a tejet. A keveréket öntsük a gyümölcsökre. Előmelegített, 180°-os sütőben süssük 15-20 percet. Langyosan tálaljuk.

-Fel-

Pêche Melba

A Melba szósz Escoffier séf találmánya, amelyet a XIX.sz. végén egy ausztrál operaénekesnőnek, Dame Nellie Melbának készített. Íme a recept egy elegáns változata.

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg friss vagy fagyasztott málna, 10 dkg porcukor, 4 szem őszibarack, 4 gombóc vaníliafagylalt a tálaláshoz

Tegyük a málnát egy nagy tálra helyezett apró lyukú műanyag szűrőbe. Passzírozzuk át a gyümölcsöt.
Keverjük a málnapürébe a porcukrot. Kóstoljuk meg, és ha nem elég édes, adjunk még hozzá cukrot. Felhasználásig tegyük a hűtőbe.
Tegyük az őszibarackokat egy nagy hőálló tálba, és öntsünk rá forró vizet úgy, hogy teljesen ellepje. Hagyjuk állni 10-20 másodpercig, hogy a barackok héja meglazuljon, majd egy szűrőkanállal vegyük ki őket. Egy éles kés segítségével hámozzuk meg a barackokat.
Vágjuk négyfelé a barackokat, és magozzuk ki. Vágjuk fel a negyedeket, hogy három kis V alakú szeletet kapjunk. A szeleteket egymáshoz képest félig toljuk ki. Merjük a melba szószt 4 desszertestányérba és rendezzünk el rajta 4 baracknegyedet. Tálaláskor helyezzünk a közepére egy gombóc vaníliafagylaltot.

Előkészítési idő: 15 perc + hűtés

Jó tanács: Különleges alkalmakra 2 ek. cseresznyepálinkát vagy Framboise-t is adhatunk a melba szószhoz, és díszítsük pirított mandulával vagy mentalevéllel.

Forrás: Főzzünk magabiztosan (Desszert)

-Fel-

Pikáns őszibarackpuding

Ez a zamatos, pikáns gyümölcsös tészta pillanatok alatt elkészül. A tetejére szórt cukor miatt ropogósra sült csemege mellé jól illik a tejszínhab.

Hozzávalók 4 személyre: olaj a kikenéshez, 7.5 dkg puha vaj, 7.5 dkg kristálycukor, 2 kis tojás, 5 dkg liszt + 1 cs. sütőpor, 2.5 dkg darált mandula, 1 ½ kk. őrölt fahéj, 3 friss őszibarack meghámozva és félbevágva, 1 ek. nyers cukor, felvert tejszínhab a díszítéshez

Melegítsük elő a sütőt 190 oC-ra. Vékonyan kenjünk ki egy 23 cm átmérőjű tűzálló tálat.
Keverjük össze a vajat és a cukrot. Üssük bele a tojásokat és dolgozzuk össze. Szórjuk bele a sütőporral elkevert lisztet, 1 kk. fahéjat és a mandulát.
Öntsük bele az előkészített tálba a masszát. Helyezzük rá a fél barackokat és nyomjuk bele.
Keverjük össze a cukrot a maradék fahéjjal és szórjuk a puding tetejére. Süssük kb. 30 percig, amíg felemelkedik és megpirul. Tálaljuk melegen, a felvert tejszínhabbal.

Jó tanács: A pudingot hasonló méretű, kerek tortaformában is megsüthetjük. A formát béleljük ki zsírpapírral.
Ezt a desszertet elkészíthetjük előre, a fagyasztóban 6 hónapig is eláll.

Előkészítési idő: 15 perc
Sütési idő: 30 perc

Forrás: Főzzünk magabiztosan (Desszert)

-Fel-

Régimódi őszibarack puding

Ez az édesség hagyományos módon készül, és valószínűleg mindenkinél ott lesz a legfelső fiókban a receptje, hiszen kiváló ízű és gyorsan elkészíthető.

Hozzávalók 4-6 személyre: 23 dkg piskótatorta, 2 ek. sárgabaracklekvár, 3 ek. konyak, 3 ek. édes sherry, 40 dkg konzerv / befőtt őszibarack, 3 dl tejszín felverve, a tejsodóhoz: 4.5 dl tej, 1 vaníliarúd, 2 tojássárgája, 5 dkg porcukor, a díszítéshez: 2.5 dkg hámozott mandula, cukrozott gyümölcszselé darabok

Vágjuk szeletekre a piskótát és kenjük meg lekvárral. Tegyük egy üvegtál aljára és locsoljuk meg a konyakkal és a sherryvel. Tegyük a tetejére az őszibarackokat.
Készítsük el a sodót: melegítsük fel a tejet a vaníliarúddal egy lábasban. Vegyük le a tűzről, fedjük be és hagyjuk ázni 20 percig. Szűrjük le.
Keverjük el a tojássárgákat, a cukrot egy tálban, míg habos nem lesz. Fokozatosan keverjük bele a leszűrt tejet. Tegyük vissza a lábasba és főzzük kis lángon, míg besűrűsödik. Hűtsük amíg langyos, de még folyós lesz.
Öntsük a sodót az őszibarack és a piskóta tetejére. Hagyjuk megkötni. Tegyük a tejszínhabot a sogó tetejére és díszítsük mandulával és gyümölcszselével, vagy kockára vágott sárgabarackkal.

Előkészítési idő: 30 perc + dermesztés
Főzési idő: 20 perc

Jó tanács: A piskótát házilag is elkészíthetjük, de használhatunk készen kaphatót is.

Forrás: Főzzünk magabiztosan (Desszert)

-Fel-

Rózsás őszi saláta

Ezt a könnyű, idényjellegű desszertet forrón és hidegen egyaránt szervírozhatjuk: így is, úgy is káprázatos.

Hozzávalók 4-6 személyre: 25 dkg szeder (ha fagyasztott, felengedve), 10 dkg cukor, 2 piros alma kimagozva és felszeletelve, 2 érett őszibarack meghámozva, kimagozva és felszeletelve, 1-2 kk. rózsavíz, a díszítéshez: cukrozott rózsaszirmok

A szedret és 5 dkg cukrot tegyünk 1.8 dl vízbe, majd fedő alatt forraljuk fel és hagyjuk 3 percig gyöngyözni. Szedjük ki a szedret, a levét pedig tegyük félre.
A maradék cukorral és a rózsavízzel keverjünk el 1.25 dl vizet, öntsük egy serpenyőbe, és forraljuk fel benne az almát és az őszibarackot. Fedő alatt főzzük, amíg az alma megfő. Szedjük ki a gyümölcsöket, de ne hűljenek ki.
A szeder és az alma levét keverjük össze, forraljuk fel és pároljuk el kb. 2 dl-nyire.
Melegített tányérokon legyező alakzatban rendezzük el a barack- és almaszeleteket. A legyező forma aljára helyezzünk néhány szederszemet. Mindegyikre öntsünk 25 ml szirupot. Rózsaszirmokkal díszítsük.

Jó tanács: Rózsavizet az ázsiai különleges fűszerek boltjában kapunk.

Figyelem: A rózsavíz igen erős koncentrátum, ezért óvatosan, épp csak leheletnyit adagoljunk a desszerthez.

Ehhez a desszerthez kitűnően illik egy-egy kanál krémtúró

Előkészítési idő: 15 perc
Főzési idő: 15 perc

Forrás: Főzzünk magabiztosan (Desszert)

-Fel-

Töltött őszibarack
Hozzávalók
2 szép, nem túl érett őszibarack 6 szem pirított mandula 1-1 kiskanál pirított fenyőmag és (nem sózott) pisztácia 2 kiskanál málnalekvár 2-2 kiskanál tejszín és barna cukor (kandiscukor)
      Az őszibarackot megmossuk, elfelezzük, magját kiemeljük. A pirított magokat éles késsel durvára vágjuk, tálba szórjuk, a málnalekvárral meg a tejszínnel alaposan összekeverjük. A fél barackok közepét ezzel megtöltjük, és a gyümölcsöket tűzálló tálban egymás mellé ültetjük. Tetejét a barna cukorral megszórjuk. Előmelegített sütőben közepes lángon 4 percig sütjük, majd tálalás előtt 2 percig pihentetjük. Mikrohullámú sütőben is elkészíthető, ekkor 900 wattal 4 percig vagy 700 wattal 6 percig sütjük.
Elkészítési idő: 10 perc.
Egy adag: 227 kcal / 949 kJ.
Italajánlat: édes fehérbor Tokaji édes szamorodni '98.

-Fel-